A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Amikor az útiélmények közösséget kovácsolnak
Jövőre lesz húsz éve, hogy egy kirándulóbusz elindult Zircről Horvátországba, és akkor talán senki sem gondolta, hogy a Plitvicei-tavak álmából egy életre szóló utazás lesz. A Hegyen-völgyön Baráti Kör alapítójával és régebbi, aktívabb tagjaival elevenítettük fel az eddigi élményeket.
– Nagyon szerettem volna eljutni
a Plitvicei-tavakhoz, mondogattam is ezt a környezetemben, és összegyűlt egy
nagybuszra való jelentkező – tekint vissza a kezdetekre Müller Anikó szervező,
a csoport vezetője, aki ekkor még nem sejtette, hogy a végül többnapos
horvátországi úttal egy új civil közösség létrejöttét alapozza meg.
Az első út után kezdetben még kisbuszt indítottak, aztán olyan sok jelentkező volt, hogy nagybuszt kellett rendelni, pedig nem is hirdetik ezt a lehetőséget, szájról szájra terjed, továbbadják egymásnak az élményeket a kirándulások résztvevői.
Nevet is választottak maguknak, manapság már „Hegyen-völgyön Baráti Körként” járják a szebbnél szebb vidékeket.

Az indiai kulturális központba, a Krisna-völgybe a nagybusz mellé egy mikrobuszt is kellett indítani, akkora volt az érdeklődés
Farkas Józsefné Aranka szinte a kezdetektől tagja a csapatnak. Emlékszik, olyanok voltak kezdetben, mint egy család, szinte mindenkiről tudtak mindent.
A régi „mag” megmaradt, de azóta már új tagokkal is bővültek, akiket szívesen látnak köreikben, hiszen jól be tudtak illeszkedni a már lassan húszéves múltra visszatekintő közösségbe.
Lezsák Istvánné Magdika is
a régebbi tagok közé tartozik, tíz évvel ezelőtt csatlakozott, és bizony nem
sok utat hagyott ki. Mindketten dicsérik a szervezőjüket, aki az éppen adott
programhoz kapcsolódó érdekes ismeretterjesztő előadásokkal kelti fel a figyelmüket,
mindent precízen megtervez, mindenről informálja a jelentkezőket, az pedig a
széleskörű kapcsolatrendszerének is köszönhető, hogy nagyon jól választ
idegenvezetőket, sőt állítólag még az időjárás-felelőssel is jóban van, hiszen
ritkán fordult elő, hogy ne kedveztek volna az égiek az utazó csapatnak.
Anikó az önkéntes területen betöltött éveire is
visszavezeti azt, hogy több esetben olyan személyeket sikerül megnyerni
útikalauzként, akik kötődnek az adott helyhez, ilyen volt például két évvel
ezelőtt István Miskolcon, akivel azóta is tartják a kapcsolatot, sőt már a
csoport több kirándulásán is részt vett, befogadta Őt a közösség.
Örömmel újságolják azt is, hogy minden úton éri őket egy meglepetés,
a pedagógus hivatású Arankának például nagy
élményt jelentett, amikor Szentendrén egykori, rég nem látott zirci
tanítványával találkozott, aki ráadásul egy tál meggyes pitével várta a
szülővárosából érkezőket, Magdika pedig azt hozza fel példának, amikor
nemrégiben Anikó ajándékaként egy doboznyi alma járt körbe a buszban.
A törzstagoknak megvan a helye, kialakult idővel az ülésrend, a kis „szigeteken” jóízű beszélgetések zajlanak, előfordult, hogy a társaság egy része dalra is fakadt.
Ismeretségek, baráti kapcsolatok is kialakultak az utazások során, elég volt ehhez annyi, hogy két kiránduló egymás mellett foglalt helyet.

A Hegyen-völgyön Baráti Kör törzstagjai idézték fel eddigi élményeiket. Balról: Müller Anikó, Lezsák Istvánné, Farkas Józsefné
Müller Anikó örömét fejezi ki, hogy érdeklődő csapatról van szó, akiket egyébként többségében nyugdíjasok alkotnak, de több korosztály is képviselteti magát. A legidősebb tag, Ilonka néni 86 éves, ő legutóbb gond nélkül mászta meg a soproni Tűztornyot, és vannak kisgyerekek is, akik szintén nem lógnak ki a sorból, kedvesek, udvariasak, kérdések hosszú sorával bizonyítják, hogy nem kötelességből jöttek el a felnőttekkel. A zirciekre épülő csoporthoz a környékbeli településekről is csatlakoznak immár, sőt veszprémi társsal is számolhatnak.
A tagok év elején mindig összegyűlnek,
és vetített fotókkal idézik fel az előző esztendő útjait, ugyanekkor a beérkező
igények, javaslatok mentén már körvonalazódik az aktuális év programterve.
A közel húsz év során nagyon sok helyen megfordultak, többnyire Magyarország tájait barangolják be, de előfordult, hogy átlépték az országhatárt, így például Erdély, a Felvidék, Lengyelország, Szlovénia is szerepelt már az úticélok között. Hangsúlyozzák, hogy mennyi szépséget tartogat ez a kis ország, nem is kell külföldre menni az újabb és újabb kincsek felfedezéséhez.
De szűkebb környezetünkben is volt olyan hely, ahol azelőtt még sohasem jártak, és felnyitotta a szemüket, mennyi csodát rejt ez a táj.
A történelmi nevezetességeink,
kulturális, természeti értékeink felkeresése mellett újságszerkesztőség
munkájába, a hegedűkészítés rejtelmeibe és a színházi világ kulisszái mögé is
bepillantást nyerhettek, mindamellett, hogy színi előadások is szerepeltek már
a programban. Nagy hagyománya van a csoport életében az adventi utazásnak is,
amelyre már most is nagy izgalommal készülnek, és a napot lezáró közös vacsora
sem maradhat el a kirándulások alkalmával.
Majdnem minden hónapban van egy úticél a Hegyen-völgyön Baráti Kör programnaptárában, és az okos készülékek kimutatása szerint átlagosan több mint tízezer lépést tesznek meg.
2010 óta útinaplót is vezetnek, melyet Beke Gyuláné – aki a kezdetektől fogva szintén tagja a csoportnak – bújtatott gyönyörű hímzett kötésbe. Már a második albumot vezetik, melyben az egyes helyekről magukkal hozott souvenirek mellett élménybeszámolókat is lehet olvasni az utazók tollából

Volt, amikor a várpalotai várkapitány, volt, amikor egy birkanyáj „vendégségét” élvezték az utazó csoport tagjai

Hogy melyik útra emlékeznek vissza legszívesebben, melyik zárta be magát legmélyebben a szívükbe?
– láthatóan nem egyszerű a kérdés, sokat tanakodnak a törzstagok, mikor ez felmerül.
Magdika – talán a friss élmények hatására – mindig a legutóbbi utat teszi a Toplista élére. Anikó nehezen tud választani, Szentendre, az Őrség, Lillafüred egyaránt nagy hatással volt rá, Pécs is a kedvencei közé tartozik, külön kiemeli a belváros szívében található ciszterci zarándokszállást, és szóba hozza még a Sopron mellett található Brennbergbányát, ahol Európa egyetlen „kocsmatemplomát” is meglátogathatták. Aranka próbálja segítségül hívni az albumot, hogy válasszon közel húsz esztendő számtalan útja közül, és végül nem hirdet győztest, a lapozásban megállva az egyik emléknél viszont annyit megjegyez: „Ez a vácrátóti szuper volt!”.
Az a bizonyos útinapló és borítójának hímzése…
A sok kellemes élmény mellett időnként előfordult, hogy kihívásoknak is meg kellett felelni, ilyen volt egy decemberi fagyos kisvonatozás – „biztos sokan szidtak” – jegyzi meg a szervező –, és lehet, hogy akkor talán tényleg kellemetlen volt egy picit, vagy legalábbis hiányzott a komfortérzet, de erre sem emlékeznek vissza rossz szájízzel –
mintha az azóta eltelt idő a szívükben azt a kis fagyot is felmelegítette volna.
Cikk: Kelemen Gábor
Az utazásokról készült képeket Müller Anikó bocsátotta rendelkezésünkre.
