A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
GYERTYATARTÓ, PALETTA ÉS SZABLYA
GYERTYATARTÓ, PALETTA ÉS SZABLYA.
JÓKAI
200
Zirc polgári kultúrájának
hordozója és ápolója, a Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület vetélkedőt
szervezett városunk három oktatási intézménye tanulóinak részvételével 2025.
október 10-én a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB, a
Bagolyvár, a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház, valamint a
Ciszterci Műemlékkönyvtár helyszínein.
Sok-sok bírálóbizottság jegyzi e sorok íróját
tagjaként és nem ritkán elnökeként. Szívet melengető és dobogtató felidézni az
elnöki asztal innenső és túloldalán levők, a különböző témák kérdés-felelet
eredményeit várva. Jókai 200, ettől hangos most minden a közművelődés
megannyi intézményében. Méltán történt ez Zircen is október 10-én, a helyi
oktatási intézmények csapatainak vetélkedőjén. A jeles esemény előkészítője a
Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület tagsága, a kérdések és feladatok szerkesztője
Wenczel Zsuzsanna Elnök Asszony, valamint Müllerné Wenczel Rita
és Encz Ilona voltak.
Általános, szakközépiskolai és gimnáziumi
tanulók vettek részt a versenyben. Kezdő feladatként tablókon emlékeztek
a „nagy magyar meseíróra”. Jó szívvel, szeretettel és nagy-nagy igyekezettel
készültek a vizuális összeállítások. Két csapat hagyományos kasírozással, a
harmadik együttes pedig dicséretes képiséggel, montázzsal fejezte ki
közlendőit. Mintha korabeli zártkörű,
úri kaszinó dísztermébe készültek volna. Egymás szomszédságában függtek a
politikusokat, magas rangú hivatalnokokat és földesurakat imitáló arcmások a készítőik
érzésvilágával és csoportképeivel. Papírfodros tablókeretekkel, mintegy tükörbe
foglaltan szemléltették Jókai Mór Duna-menti Komáromának arcmását a folyó tükrében,
a város tornyainak rajzával a fodrozódó felhős ég alatt a gyümölcsöskertek fáival
és virágaival, melyek Jókai regényeinek dunántúli dombjain és völgyeiben, a táj
kékes derengésű kertjeiben nyílnak, Itália egy-egy darabját, Umbria
földjét is idézve. Panteisztikus látásmódjával Isten jelenvalóságát vélte
felfedezni a természet kifogyhatatlan tárházában. „Minden virágnak éppúgy
van élete, vágya, hajlama, bánata, öröme, fájdalma és szerelme, mint nekünk…”
Az Egy magyar nábob-ban a virágok
s a fák a szerelmi öröm és boldogtalanság allegóriái, mert a szereplők sorsa
tükröződik bennük. Egy magányos jávorfát „Valami kegyetlen kertész egy diófa
mellé ülteté, s az neki nem párja…, milyen halvány, milyen sárga szegény.”
A szerencsétlen Fanny saját létállapotát látja ebben, amikor az írisz
és az ’amarant’ fedi fel rejtegetett szerelmét Rudolf előtt, de a
természet képében szereti Istent is.
Az 1711-ben megjelentetett Komáromi Kalendáriumnak bizonyára szerepe lehetett abban, hogy Komáromban nőtt fel az a magyar író – Jókai Mór -, aki világszerte a legnagyobb népszerűséget és ismertséget szerzett a magyar irodalomnak. Most egy kiskomáromi jókais gimnazista emlékezik, aki kollégista társaival vasárnap délutánokon a nagy folyó partján „kacsázott”, kavicsokat ugratott a víz tükrén. A mederkotró gépek Dunakavicsból álló hegyeket emeltek végig a parton. Legjobban a lapos kövek ugrottak, pattogtak a vízen, miként a szavak is egykor a folyó innenső és túlsó partjáról, Nagykomáromból Kiskomáromba. Szétszakított családok átkiáltásait vitte a víz. Tölcsért formálva kezükből kérdeztek-feleltek innen és onnan a „kétkomáromiak”. A hídon akkoriban, az 1960-as évtized első felében, már és még át nem mehettek egymáshoz. Nyelvi formulával élve; így lett a visszhangból, a visszajövő hangból Komáromban ’víz-hang’, ahogy gyakran és tévesen a tihanyi Echóról is mondják. Ott a hegy hajlatai verik vissza egy kibocsátó hangját (=visszhang), Komáromban a víz felülete hozta-vitte, két kibocsátóval „kacsáztatta” parttól partig…
Örömmel nyugtázhattuk, a versengő fiatalok tudták
a Jókai-lényeget, annak anekdotai realizmusát. Sikeresen kapcsolódtak az íróhoz,
kötődtek regényeihez, elbeszéléseihez, miként kötődött Ő is hazánknak ehhez a
szépséges Pannon-táji flórájához és faunájához, történelmi múltjához. Ezek a
diákok a felkészítő tanáraikkal együtt jeleskedtek, szívesen vállalták az
írófejedelemről szóló vetélkedést. Egy
új arc körvonalait ismerhette fel a közönség a három iskola gondolatébresztő és
megnevettető színjátszói előadásában. Az íróval azonosulva hangoztatták; „- a
munkáim összes tömege egy egész nemzet népéletét igyekszik híven, a valóságtól
ellesetten visszaadni.” Szerepjátékukból a közönség tagjai is láthatták,
hogy a Jókai-alakok egy eszmény megtestesítői: az író magáról vall bennük,
kalandjaikra ő maga is vágyott. Vágy, erő és a lélek győzelme a test fölött.
Bizonyságot adtak a versenyző fiatalok a magyarság Európában betöltött
szerepéről, hatásmechanizmusáról. Amint a XI-XV. századi Magyar Királyságban
Itáliával azonos időben, önálló magyar reneszánsz stílus formálódott a helyi
római és középkori örökségből, ugyanígy a Jókai képviselte irodalmunkban is. Az
ártatlan mesélő, a jóízű adomázgató táblabíróutód műve olyan kérdésekre ad
feleletet, melyek épp napjainkban az újakat kereső európai regény megszületésében
időszerűek (illúziók szövedéke – kifosztott tündérkert, önelemző descartes-i
bizonyítékok, flaubert-i szépségkultusz stb.). Hálásan nyugtázta a közönség,
hogy a felnőttek színrevitelében maga Jókai is megjelent jellegzetes öltözetében,
és szerepében aktivizálva az egész finnbaráti kör lelkesült tagjait. Az
emelkedett hangulatú díjkiosztást követően, a sokszínű eseménysor zárásaként, egyszersmind
szellemi és kulináris kínálóhellyé tették a művelődési ház nagytermét; terített
asztalokon Jókai-bablevessel vendégelték meg a nap szereplőit és a
közönséget. Ezzel a rendezvénnyel csak folytatódott az otthonosság
kialakításának, a baráti együttlétnek az az igénye, mely a kultúra Egyesületi
Körének legfőbb jellegzetessége. Programjaik mellé mindig társítják az otthonosság
érzetét és fejlesztését. Külföldi és hazai megvalósításaikban benne foglaltatik
a táj, a személy, de az egész organikus világ az emberi alkotások tudatos
védelmével együtt, az ismeretszerzés vágya, mely felemelőn mindig „ürügyül”
szolgál a különleges találkozásokhoz. (Nemrégiben Komáromban jártak a Bakonyi Finnbarátok,
a helység központba állításának most ez is lehet az indoka.)
Mikszáth Kálmán Jókai utódjának és
tanítványának vallotta magát. Szerb Antal sem az ünnepi festményt látja
Jókai alakjában, hanem a valóságot, az utópia és idill szerelmesét, mely fényes
is meg árnyas is, romantikus meg realista is egyszerre. Ezek szerint állították
össze a kitűnő kérdéseket a vetélkedő szerkesztői, Wenczel tanárnő és
testvére, Rita. Utat mutatott, melyen elindulhatunk Jókai felé: az Egy
magyar nábob vagy a Nagyenyedi két fűzfa írójának legendaképző
hatalmára vezette a figyelmet köznapi és művészeti értelemben egyaránt. Jókai
humorát helyén kezelték a vetélkedő tanulók, meglátták a vígjátéki elemeket, a "karikaturisztikus"
jellem- és helyzetkomikum szerepét (pl. beszédes nevek, létállapotok, heroikussá
tett küzdelmek a kuruc-labanc világból, harci eszközök).
Az Egy magyar nábob realista magva egy
kaszinó, egy vadászvacsora vendégeinek történetei között található meg. Helyesen
minősítették a diákok Kárpáthy János környezetének jellegzetes alakjait,
az anekdota egész táborát. Példánkban Szentirmay gróf és Abellino
nevelő célzattal, a reformgondolat közvetítőiként a Jó és a Gonosz
küzdelmében vesznek részt. Minthogy a reformkor nem tudta bevégezni nevelő
munkáját, gróf Széchenyi István félbehagyott műve az írók, így Jókai
vállára is nehezedett; az Egy magyar nábob, mint a Hitel szellemiségének
folytatója értékelendő. Szeretettel tekintettek a diákok Kis Miskára, akár
„eszmei mondanivalóként” is, aki pünkösdi királyként emelkedett fel a betyárvilágból
a nemesi földbirtokosok közé. Az anekdota valóságtartalmait és a valóság
anekdota tölteteit értőn tárták fel a versenyzők, de még a lélek mesebeli
tájaira is megérkeztek Mayer Fanni hamupipőkei alakjában (4 feslett
életű és a legkisebb angyalian tiszta Mayer-lány).
A zsűri asztalán Jókai-attribútumokat helyezett
el az elnöki gondviselés. Festőpaletta jelezte, hogy ez az író festőnek
készült. Mintha az ifjúkori rajztechnikája is segített volna azokban a
sorokban, melyek egy-egy regényalakot vagy tájrészletet mutatnak be. Főként a
karikatúrát szerette, ezek mutatkoznak meg a Nagyenyedi két fűzfa című
elbeszélésben, a már nevükkel is jelzett Trajtzigfritzig és Bórembukk
figuráiban, míg a magasztos hősök ábrázolásában a festészetből az írás
művészetébe átlényegült Jókai ismerhető fel. A képzőművészet és az irodalom Jókai
Komáromban töltött gyermekkorának társművészetei. Hitéletében a protestáns író
a pompakedveléséből következőn inkább lett katolikus. Ez volt látható a Művelődési
Ház vetélkedőt kísérő fotókiállításán is, amely díszmagyarban mutatja a
pompakedvelő Mestert. Az oldalán csüngő szablya hasonmása is
kézbe vehető volt a bírálók asztalán; ívelt formájával, bőrtokban, díszes
vereteivel és a pengéje ötvös díszítményekkel ékeskedett. Rokokó bronz gyertyatartóval
jelezte a zsűri, hogy gyakorta „éghetett Jókai körmére” a munka.
Korabeli öltözékben végezte feladatát a bírálóbizottság, ezek és a Finnbarátok színreviteli ruházatának biztosításáért köszönet illeti a Veszprémi Petőfi Színház kelléktárának vezetőjét. Ebből és a már leírtakból is látható, milyen szép számban járultak hozzá az ’Emléknap’ zirci sikeréhez, ki-ki a maga területén „szólhatott bele” és messze hangzón a folyamatokba. Sokan vettek részt cselekvőn és emlékezőn a jeles napi eseményekben, az ön- és a köztudat, a Jókai-kori jelen és a rákövetkező jövő, a mi jelenünk formálásában.
Szűcs István Miklós
