A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

A kultúránkkal gyógyíthatjuk be Trianon sebeit

– A mi hazánk nem a területekben, nem a nagyhatalmak ígéreteiben, nem a harcban, nem a politikában, hanem a lelkünkben, a kultúrában van.


Gilicze Tamás, Bakonyszentkirály-Csesznek-Veszprémvarsány társegyházközségek lelkipásztora hangsúlyozta ezt beszédében Zircen, a trianoni diktátum aláírásának 105. évfordulójára emlékező ünnepségen, a Nemzeti Összetartozás Napján.


Hozzátette,

ha a nemzet összetartozását akarjuk erősíteni, akkor nem hagymázas politikai víziókat kell kergetnünk, hanem meg kell élnünk, komolyan kell vennünk a magyar kultúrát. A meglévő, belső, minden magyart összekötő értékek felkutatására és ápolására van szükségünk.


Lehet különböző utakat választani, tagadni, haragudni, depresszióba zuhanni, de nincs más választásunk, minthogy el kell fogadnunk Trianont történelmi és politikai realitásként, még akkor is, ha fájó, igazságtalan és elképzelhetetlenül sok sebet okozott a több mint száz évvel ezelőtt meghozott döntés.

Az alapvető tényeken változtatni nem tudunk, de a tényekhez való viszonyunkat mindig szabadon választhatjuk meg

– mutatott rá az ünnepség szónoka.

Gilicze Tamás református lelkipásztor Trianonra emlékező beszéde

Lehetőségként két példát is felvázolt,

az egyik a két háború közötti, Klebelsberg Kunó nevével fémjelzett kultúrpolitika, amely ékes bizonyítéka volt annak, hogy a nemzet elsősorban nyelvében és kultúrájában él, a területi veszteségek, és ezáltal a gazdasági hátrányok ellenére még mindig óriási kulturális erőforrások birtokában vagyunk, és ezzel nyerheti vissza tekintélyét Magyarországán a nagyvilág előtt.


A másik az úgynevezett transzilvanizmus, a trianoni döntés után Romániában rekedt magyar szellemi elit képviselői felismerték azt, amit a „Megáll az idő” című filmből is ismerünk, hogy „itt fogunk élni”, és ott, az elszakított területen létrejött egy tevékeny közösség, akik a szellem, a kultúra eszközeivel építették tovább azt, ami megtörni látszott, vigasztalták, nevelték a magyarságot.


„Nekünk, itt és most az ő példájukon kellene tovább haladnunk, és gyógyulva gyógyítani Trianon sebeit”

– hallhattuk útravalóul Gilicze Tamás lelkipásztortól.

Boriszné Hanich Edit és Szakács Ildikó felváltva sorolt az elcsatolt települések hosszú sorából

Harangzúgás kíséretében harsantak fel az elcsatolt települések nevei a diktátum aláírásának szinte percre pontos pillanatában:

az ünnepségen műsorvezetőként is közreműködő, köszöntőt is mondó Szakács Ildikó és Boriszné Hanich Edit sorolta a veszteségeink egy részét, egységes viseletük jelezte, hogy az énekkar tagjaiként is hallhatjuk majd őket nemsokára.


Az emlékező beszédet követően Ligeti György „Idegen földön” című kórusművét keltette életre az olaszfalui Szivárvány Kamarakórus Jakabné Kiss Éva vezényletével.


Ezután az emlékező szervezetek, közöttük települési önkormányzatok elhelyezték koszorúikat, virágaikat az Országzászló Emlékmű talapzatánál. Azt pedig, hogy

generációkat kapcsol össze Trianon fájó emléke, az ünnepséget szervező Zirci Országzászló Alapítvány és a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjának közös főhajtása bizonyította.


Majd a történelmi egyházak képviselői mondtak áldást és imát, Huszár Lőrinc plébános, Vecsey Katalin református lelkész és Pápicsné Jakab Johanna Júlia evangélikus lelkész erősítette meg hitében a nemzetet a könnyű szél lobogtatta történelmi zászló mellől.


Az eredeti programban nem szerepelt, ezért meglepetésként hatott a városunkba Szegedről érkező Szabó István fellépése, aki

Vörösmarty Mihály „A vén cigány” című versének elszavalásával feltette a koronát a méltó megemlékezésre.

Az olaszfalui Szivárvány Kamarakórus előadása

Zirc Városi Önkormányzat részéről Kacsala István polgármester és Hellebrandt Ferenc alpolgármester koszorúzott

Pápicsné Jakab Johanna Júlia evangélikus lelkész mond áldást, mellette Vecsey Katalin református lelkész és Huszár Lőrinc plébános

A szegedi Szabó István elsöprő erejű szavalatát nagy tapssal jutalmazta a közönség

Az ünnepség végén, a kórus közreműködésével felhangzó Székely Himnusz most még különösebb jelentőséggel bírt, mint általában a Nemzeti Összetartozás Napján, hiszen azokban a pillanatokban, amikor egyszerre énekelték az egybegyűltek, hogy

„Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk”, elsősorban a víztől elöntött parajdi sóbányára és a természeti katasztrófa károsultjaira gondoltak.


Kelemen Gábor